Hemzsegő 1,5 kg! Tudd meg hogyan befolyásol téged a bélflórád!

Kicsivel több van belőle rajtunk és bennünk (kb. 38 billió), mint a saját sejtjeinkből. Mindenkire egyedileg jellemző az összetételük, olyan szinte, mint az ujjlenyomat. Meghatározzák a hangulatunkat, az allergiákra, hízásra való hajlamunkat, a teljes immunrendszerünk állapotát. Tudod mi az? Ők az a mikrobiom, akik rajtad és benned élnek.

Szeretnék néhány kutatási eredményt bemutatni ebben a cikkben, ami a flóránk fontosságát, összetételének hatását bizonyítja. Ez a tudományág még fiatal ugyan, de eredményeit ma ismert súlyos betegségek kezelésére is alkalmazzák a flóra összetételének befolyásolásával. A további kutatások eredményei rendkívül bíztatóak az emberiség számára, hiszen az összefüggések felfedezésével a jövőben egyéb terápiás célra is használhatók lehetnek.

Itt az első példa arra, hogyan befolyásolja a hangulatunkat a flóra összetétele. 201 két hónapos csecsemő székletmintáját elemezték és kimutatták, hogy azoknál a babáknál, akiknek kiemelkedően magas a Bifidobacterium részaránya, nagyobb eséllyel jellemzőek a pozitív érzelmek, vagyis derűsebben és lazábban veszik a dolgokat. Hogyan képes erre egy mikroba? Úgy, hogy a mikrobák kémiai jeleket adnak az idegsejteknek és a véráramba bocsájtanak bizonyos vegyületeket. Vérbe juttatott anyagaikkal a limbikus rendszerre is hatnak, mely rendszer felelős az érzelmek és stressz feldolgozásáért, ezáltal befolyásolni képesek hangulatunkat, érzelmeinket. Van amelyik mikroba pozitív és van amelyik mikroba negatív irányba teszi mindezt.

A béltraktusban él a mikrobiom 90%-a (a többi a bőrfelületen, szemgolyón, orr- és szájüregben, az intim területeken). De hogyan alakul ki egy ember mikroflórája? Az első találkozás csecsemőkorban történik, amikor a baba kibújik a szülőcsatornán. Ekkor találkozik az Anya hüvely-és bélflórájával. Az anyai baktériumok bejutnak a baba bélcsatornájába, itt indul meg fejlődni az immunrendszer. Tehát rendkívül fontos, hogy szülés előtt az Anya flórája a lehető legjobb állapotba kerüljön, hiszen igencsak meghatározza a gyermeke immunrendszerének állapotát, aminek felnőttként is érezhető következményei lehetnek. Ha a baba császármetszéssel születik, nem találkozik Anya flórájával, így a baba más flórákkal találkozik először (bőr, anyatej, kórházi környezet) és ezek telepszenek meg a bélrendszerében.

Egy vizsgálatban, ahol 13 hüvelyen keresztül született csecsemőt és 18 császármetszéssel született csecsemőt vizsgáltak, az derült ki, hogy a császármetszéssel született babák béltraktusában sokkal kevesebb lipopoliszacharidot termelő baktérium tenyészik, ez az egyik olyan molekulatípus, ami az immunrendszer fejlődését befolyásolja. Nagyjából azonban amikor a babák elérik az 1 éves kort, hasonló flórával rendelkeznek majd. Azonban az első találkozás hogyanja nagyban befolyásolja az immunrendszer alakulásának sorsát.  

Ugye számodra sem ismeretlen a táplálékallergia kifejezés? Sajnos egyre gyakoribb már a gyerekek körében is. A kutatások szerint az egyik oka az egyre több császárral való születés, a másik az indokolatlan antibiotikum használat, mely során a hasznos mikroflóra ugyan úgy elpusztul. Egy kutatásban vizsgálták, milyen összefüggés van a bélflóra összetétele és a táplálékallergiák között. Kimutatták, hogy a Clostridia osztályba tartozó Anaerostipes caccae lehet az a védelmező flóratag, ami miatt pl.: a mogyoró vagy a tej nem vált ki immunválaszt. Ha tehát a normál flóra tagjaként szerepel, kevesebb az esély a táplálékallergia kialakulására. A bélflóra összetétele ezen kívül más megbetegedésekkel is összefügghet pl.: az 1-es típusú cukorbetegség, ahol kutatásban kimutatták, hogy náluk sokkal magasabb az enterovírusok szintje.

Felnőtt versenysportolókban vizsgálták azt, hogy maratonfutásra való készülés során és a verseny után pár nappal milyen a flóra összetétele, azokéhoz képest, akik nem futottak versenyszerűen. A versenyzők székletében igen magas számot mutatott egy baktérium, a Veillonella atypica. Ez a baktérium igazi szimbiózisban él a sportolóval, hiszen a tápálálékforrása a tejsav, ami intenzív mozgás hatására termelődik az izmokban. A baktérium a tejsavat felhasználva propionsavvá alakítja azt át, amely javítja az edzésteljesítményt, fokozza az oxigénfelhasználás mértékét. Egerekben végzett kísérletben azt bizonyították, hogy 13%-kal jobb volt a fizikai teljesítőképessége azoknak az egereknek, ahol a Veillonellát bejuttatták, azokhoz az egerekhez képest, ahol ez a baktérium nem volt jelen. Tehát a mikrobiom összetétele jelentősen befolyásolhatja a fizikai teljesítőképességet is.

A mikrobiom összetétele felelős lehet szorongásos és depressziós tünetek megjelenéséért is, amit a következő kutatás bizonyít. Depressziós és egészséges mentális állapotú emberekből vett székletmintájának keverékét adták patkányoknak. Azok a patkányok, akik a depressziós emberek bélflórájával találkoztak, kevésbé érdeklődtek a számukra alapvetően kedvelt tevékenységek iránt és kerülték a labirintusok nyílt és ismeretlen részeit.

A kutatások azt viszont bizonyítják, hogy jobb, ha a bélflóra összetételére odafigyelünk, hiszen összetételük befolyásolja a hangulatunkat, az immunrendszerünk állapotát, a bizonyos betegségekre való hajlamunkat és cselekedeteinket is.

Mi az, ami befolyásolja a bélflóra összetételét? Az étrendünk, a mozgás rendszeressége, a szabadban eltöltött idő, antibiotikumkúra vagy egyéb gyógyszerek használata.

Tegyél meg minden tőled telhetőt a bélflórádért azzal, hogy nem fogyasztasz gyorsételeket, extrém sok adalékanyagot, cukrot tartalmazó ételeket és italokat. Mozogj rendszeresen és, bár tudom, hogy nehéz megítélni hogy egy antibiotikum kúra valóban szükséges-e, légy körültekintő ezekkel kapcsolatban, mert bizony nem csak azokat a mikrobákat ölöd meg vele amik számodra kellemetlenek, hanem a hasznosakat is. Ezzel kapcsolatban érdemes úgy gondolkodni, hogy erősítsük meg a hasznosakat annyira, hogy „legyőzzék” a kórokozó mikrobákat. (Emellett persze van az a szint, amikor az antibiotikum kúra elengedhetetlen).

Él tehát benned és rajtad egy közösség, amivel Neked szimbiózisban kell működnöd a Te egészséged, hangulatod, jövőd érdekében. Hajlandó vagy együttműködni a saját érdekedben? Önmagadért?

Ha úgy érzed, szükséges az életmódodon változtatni az egészséged, bélflórád, önmagad érdekében, nézz körül itt, miben tudok segíteni Neked. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük